Ingyenes oktató anyagok zenészeknek

Magyar Producer Workshop

Rég volt már ekkora összetartás a magyar producerek, zenészek között

2018. március 25. - magyarproducerworkshop

Hétvégén másodjára rendezték meg Budapesten a II. Magyar Producer Workshop egész napos találkozóját, ami ismét felülmúlta a várakozásokat. A mostani alkalommal az MPW csapata összefogott, az 1G és az imPro school oktatóival, kiegészülve a korábbi Producer & DJ találkozók főszervezőjével Bernárd Tomival, amelyben országos összefogásra buzdították a magyar zenészeket, producereket, előadókat és lemezlovasokat.

img_5705.jpg

Az első MPW találkozó helyszínéül egy családiasabb hangulatú pub szolgált a belvárosban. Az első találkozón szerzett tapasztalatok, illetve a nagy érdeklődésre való tekintettel a mostani MPW találkozó helyszíne a Morrisons Liget volt, ahol emelkedett színvonallal és még nagyobb befogadóképességgel várták az érdeklődőket. Az előzetes felmérések alapján is teltházra lehetett számítani, melyet mi sem bizonyított jobban, mint az, hogy már 1 órakor több mint 20 méteres sor állt a klub bejárata előtt.

28947692_1274185432725967_8609584177405620505_o.jpg

A rendezvény fő célja a szakmai jellegű előadások mellett, elsősorban résztvevők közötti networking / kapcsolatépítés volt, melyet személyre szabott névkártyákkal segítették a szervezők.

Bánkuti Dani, az egyik főszervező rövid megnyitó beszédét követően kezdetét vette az első előadás, melyet Hatalyák Matyi adott elő, kinek témája egy a sokak által használt FL Studió programról szóló tippek és trükkök volt az arrangementre és a workflowra.

29664932_10157298907738266_5791354432035022238_o.jpg29351964_2047245955487064_2855914182354873453_o.jpg

Az előadások közötti időben a résztvevők számára lehetőség nyílt arra, hogy jobban megismerkedjenek "egymással", illetve, telefonszámokat cserélni. Ezenfelül lehetősége volt mindenkinek kipróbálni a legújabb Denon DJ pultot is, regisztrálni és kérdezni az Artisjus kihelyezett ügyfélszolgálatától vagy belelapozni Bánkuti Dani legújabb Zenei Karrier Önerőből c. könyvébe (aki lemaradt itt tudja megrendelni: http://www.bankutidani.hu)

screen_shot_2018-03-25_at_18_49_08.png

A következő előadó az MPW alapítója Bánkuti Dani volt, aki sajátos stílusban beszélt a zeneiparon belüli kapcsolat építés lehetőségeiről, tippekekel és trükkökkel tarkítva.

29060516_1274298112714699_7806989427220293711_o.jpgscreen_shot_2018-03-25_at_19_14_18.png
A szokásos kapcsolatépítési szünetet követően Bakonyi Bálint, az 1G Schoolból bemutatta a samplingben rejlő rengeteg lehetőséget, illetve hasznos információkkal látta el a közönséget.
img_5322.jpg

screen_shot_2018-03-25_at_18_50_23.png

Mindeközben a szünetekben egyre több új kapcsolat, és közös munka ötlete született meg a résztvevők között. Mivel sokan célirányosan, az ismerkedés miatt érkeztek a találkozóra, akár Romániából vagy Szerbiából is!

A sort Herold János folytatta az imPro Schoolból, aki egy nagyon különleges és érdekfeszítő előadással készült az alkotói válság "megszüntetésére"!

img_5623.jpg

screen_shot_2018-03-25_at_18_51_30.png

 A utolsó előadás az est egyik legviccesebb és egyben legfilozofikusabb része volt, mikor is Sellyei Tamás lépett a színpadra, akit itthon az ország egyik legjobb hangmérnökeként tartanak számon. Az előadásából ezúttal sem hiányoztak a tőle megszokott poénok, és találó hasonlatok. Többek között ő és Bánkuti Dani itt jelentették be, hogy Tamás a MPW 4. évadától kezdődően társműsorvezető lesz a Magyar Producer Workshop adásaiban.

img_5743.jpg

img_5742.jpg


Az est végeztével minden zenész, producer és lemezlovas euforikus állapotban távozott a rendezvényről,melyet követően ismét bebizonyosodott, hogy létezik még összefogás ebben a széthúzó szakmában Magyarországon is, és valami tényleg elindult kis hazánkban. A szervezők ígéretet tettek, hogy ősszel várható a rendezvény folytatása, ahol ismét magasabbra kerül a mérce!

A fotókért külön köszönet Faragó Fanninak! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarproducerworkshop.blog.hu/api/trackback/id/tr2513778880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása